udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
8
találat
lapozás: 1-8
Intézménymutató:
Terror Háza Múzeum
2004. április 30.
Az egri Segít a Város Kiemelten Közhasznú Alapítvány támogatásával és a budapesti Terror Háza Múzeum jóvoltából, erdélyi körút után végleg Gyergyószentmiklóson marad a boldog emlékű Márton Áron püspök – három évig gyergyószentmiklósi segédlelkész – meghurcoltatását bemutató anyag. A kiállítás megnyitója máj. 1-jén lesz. /Márton Áron hazaérkezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./2005. március 21.
1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./2005. március 21.
Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./2005. június 2.
Az emlékezet ikonográfiája – a totalitárius múlt feldolgozása az emlékezet helyeinek tükrében: Litvániában, Romániában és Németországban címet viselte az a projekt, amely arra kereste a választ, hogy a különböző országokban miként dolgozzák fel az elnyomó rendszerek emlékét. A rendezvény következtetéseit, eredményeit, a programot szervező kolozsvári Német Kultúrközpont május 30-án megnyitott tárlatán mutatta be az érdeklődőknek. Romániában jóformán az Elie Wiesel Múzeumon kívül alig akad más holokauszt témát bemutató tárlat, míg Németországban a berlini Zsidó Múzeum csak egy a sokból. A kommunizmusra emlékező helyek között van a kelet-nyugat Berlint elválasztó Checkpoint Charlie, a hochenschönhauseni Múzeum (amely leginkább a Terror Házára emlékeztet), a bukaresti Parlament Palota és a máramarosszigeti múzeum. Simon Ágnes programfelelős elmondta, míg Németországban és Litvániában nagy hangsúlyt fektetnek a múlt feldolgozására, Romániában alig történtek ilyen jellegű erőfeszítések. A másik két ország állami finanszírozással múzeumokat hoz létre, Romániában ilyen jellegű múzeumok nagyrészt magánkezdeményezések eredményeként jöttek létre. A hajdani Casa Poporului is megúszta egy átnevezéssel, most Palatul Parlamentului névre hallgat. A megalomán épület miatt lebontott régi bukaresti házakról, templomokról viszont nem esik szó. /Kiss Bence: Hogyan él az emberek tudatában a kommunizmus? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./2005. október 22.
Sztálin budapesti szobra a diktatúra mementója volt, 1951-ben avatták fel, előtte kellett tartani a felvonulásokat. Az 1956 októberi forradalom első estéjén ledöntötték (csak a csizmapár maradt a talapzaton) és szétdarabolták az óriás bronzfigurát. Az összegyűlt tömeg a Városligettől a Nagykörútig, a főváros centrumát jelentő Emke-sarokig, majd a patinás étterem mögötti Akácfa utcába vonszolta a szobrot. Ott sok százan láttak neki a földarabolásához. A diktátor jobb kézfejét a Nemzeti Múzeumban láthatja a mai közönség, néhány korabeli relikviával egy tárlóban. A hetvenes évek végén telefonutasításra a többszáz négyzetméteres relief falat az egyik építőipari vállalat dolgozói lebontották. Mivel semmiféle külön útmutatást nem kaptak, buldózerekkel mentek neki a mészkő domborműveknek, amelyek ennek következtében ripityára törtek. Ebből botrány kerekedett, mivel Mikus Sándor, a szobor alkotója – aki akkor már kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt, valamint a SzOT-kitüntetés mellett a Munka Érdemrend arany fokozatát és a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is megkapta –, a legfelső párt- és állami fórumokig elment sértettségében és felháborodottságában. A csorbát kiköszörülendő és a szobrász erkölcsi kárát megtérítendő céllal hozott újabb felső utasítás arra kötelezte az illetékeseket, hogy a reliefsor minden egyes elemét megkeressék és sziszifuszi munkával utólagosan összerakják. Mire a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat udvarán összegyűlt a kőtörmelékek garmadája, neves művészekből alakult grémium a törmelékek állapotának kivizsgálására. Egyöntetűen megállapították, hogy ezt a romhalmazt már nem lehet restaurálni. Ekkor azt találták ki, hogy darabonként újra kell faragni a reliefsort – Mikus személyes irányításával – egy csepeli park dekorálására. Lassan el is készült tucatnyinál több részlet, de aztán a munkálatokat ismét leállították, feltehetőleg a mester 1982-ben bekövetkezett halála után. Budapesten a Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumban tárolták hosszú esztendőkön át, majd egy 2002-es szerződés tanúsága szerint a tizenkilenc részletből álló, összesen 27x1 méteres reliefsort a Terror Házának kölcsönözték ki. (MTI-Press) /Mi maradt a Sztálin-szoborból? = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./2006. november 2.
A Fidesz fáklyákkal, a szocialisták virággal készülnek a november 4-i nemzeti gyásznapra. Számos rendezvényt jelentettek be a rendőrségen magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-ére Budapesten. A szocialisták arra kérik honfitársaikat – pártállásra való tekintet nélkül -, hogy a nemzet gyásznapján vigyenek virágot az 1956-os forradalmárok Felvonulás téri, november 23-án felavatott emlékhelyére. A Fidesz fáklyás szolidaritási menetet rendez „az október 23-i brutális rendőrtámadás áldozataiért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért”, a Terror Háza Múzeumtól az Astoriáig. Szijjártó Péter szóvivő arra szólította fel a rendőröket, hogy „a város nyugalma, a békésen ünnepelni szándékozó családok biztonsága érdekében viperáikkal, gumilövedékeikkel, könnygázgránátjaikkal, símaszkjaikkal, az azonosítást lehetetlenné tevő gyakorlóruháikkal együtt maradjanak a laktanyáikban”. A provokátorokat is felszólította, hogy maradjanak otthon. /Guther M. Ilona: Nemzeti gyászban is megosztottan. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./2006. november 6.
Nem fulladt sem botrányba, sem rendőri brutalitásba a magyar forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója. A Fidesz szorosra zárta sorait, a 170 000-nyi csendes, fáklyás felvonuló a fél évszázaddal korábban a szovjet tankok által vérbe fojtott forradalomra és az október 23-i rendőri erőszak áldozatainak emlékére gyújtotta meg gyertyáit, fáklyáit, s vonult néma csöndben a Terror Házától az Astoriáig az Igazság szabaddá tesz felirat után. A rendőrség hatalmas erőkkel, bevetésre készen állt ugyan, de visszafogta magát, s nem támadott fölöslegesen. Október 23-át is meg lehetett volna úszni erőszak és rombolás nélkül, ha a karhatalom nem viselkedett volna a politika pincsikutyájaként. Gyurcsány Ferenc szigorú biztonsági intézkedések közepette helyezte el virágját az új ötvenhatos emlékmű talapzatánál, a 301-es parcellánál Nagy Imre, Maléter Pál és az ismeretlen forradalmár sírján, és este a Hősök terén. Ekkor ezekre a helyekre halandó ember aligha juthatott be. A kiürített Hősök terén Gyurcsányék maguk voltak virágaikkal, lelkiismeretükkel, szoros rendőrkordon védelmében. Egyszerűen azért, mert félnek – írta a lap munkatársa. Gyurcsány és szocialistái a népharag elől rendőrkordonok és pajzsok mögé menekültek, ami jelzi, nem a csodálatos -56, hanem az azt követő terrort levezénylők örökösei. /Simó Erzsébet: Az igazság szabaddá tesz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./2006. november 6.
A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./
lapozás: 1-8